Az RTL műsorában állandóan sír Rita, de legalább már eljutott odáig, hogy ő bizony válni akar. Mondjuk szerintem az lett volna a korrekt, ha ki sem mondja az igent, hiszen már a terembe lépve látta, hogy nem kell neki Zoli. Ritát támadják is elegen a cikkek alatt. A kommenteket elnézve, nehéz időszak elé néz az új RTL-celeb.
“Nekem úgy tűnik, hogy ez a Rita teljesen átment kötekedőbe, mindenben kifogást keresőbe. Egy kicsit sem próbál meg együttműködő, nyitott lenni, egyfolytában beszólogat és cseszegeti az újdonsült férjét, aztán meg bőg órákat, mert bántja a dolog. Nem tudom mit gondolt….? “
“Mit gondolt, hogy Brad Pitt lesz a férje?”
“Nem is értem hogy várhatja, hogy megismerés (!!!) nélkül véleményt mondhat, akárcsak arról milyen a másik. Hát még arról, hogy össze illenek-e… “
“Tudta, hogy milyen műsorba jelenlkezett akkor meg mit hisztizik?”
Azért akad, aki védi Ritát:
“A fiú amolyan anyuci nagyranőtt csecsenyője… Vélhetően nem sok nővel volt még dolga. Fogalma sincs, mire van szüksége egy nőnek… A lánynak meg egyetlen porcikája sem óhajtja a közelségét.. Van ilyen…”
“Én értem a csaj hisztijét, én is megőrülök az ilyen férfiaktól. Bármennyire is szimpatikus. Inkább lenne csúnyább, de férfiasabb.”
Neked mi a véleményed a párokról?
Ezeket a bejegyzéseket már olvastad?
- Így nyugtatja meg kisbabáját az apuka
- Megosztod a beteg kutyának gitározó állatorvos videóját?
- Ökölharc volt a repülőn
Fogalmam nincs, hány éves ez a nő! Nagyon is vénkisasszonynak tűnik. Nem véletlen, hogy rajta kívül mindenkinek szimpatikus volt a vőlegény, gondolom már szabadulnának tőle a szülők! A Robi párja sem különb. Egyszerűen fel nem foghatom mit képzelnek magukról ezek a csajok! Azt hiszik magukról, hogy ők a világ közepe. Különben ha normálisak lennének nem is jelentkeztek volna ebbe a műsorba! Nem kellenek ezek senkinek, minden esetre jól járnak, esküvő, a nászútról nem is beszélve!
Nekem roppant ellenszenves, idegesítő ez a csaj a hisztijével, nem kellett volna igent mondani, de először azt gondolta milyen jó buli! Ez az egész műsor egy agyrém! Zsákba macska, ki meddig bírja egy idegennel! Azért egy jó tanulmány!
RTL és a Tv2 egymást múlja felül a minél hülyébb
“műsoraikkal” nézi ezt valaki???
A nő egy katasztrófa,jobban teszi ha továbbra is a szülők nyakán marad,mert azok továbbra is el fogják viselni őt. Normális férfi nem fogja elviselni ezt a hisztérikát,aki sem külsőleg,de belsőleg meg egyáltalán nem fogja meg egy normális férfi embert.Miután az adásokban egy fél ország megismerhette,tett róla,hogy jó ideig a férfiak menekülni fognak ettől a perszónától.
Engem mélységesen felháborított ennek a a beképzelt pulykának a viselkedése! Már az esküvők szemétül viselkedett, már akkor ott kellett volna hagynia a srácnak.Az meg hogy elmegy Párizsba és ilyen moslékul viselkedjen az mindennek a teteje!!!!!!! Erre a párra teljesen felesleges a párterapeutát foglalkoztatni, mert ennek a nőnek senki nem felel meg saját magán kívül !!!!! Javasolnám vegye le otthon a tükörről a takarót és méályen nézzen a saját szemébe !!!!!
Ha nemet mondott volna, akkor hogyan lehetne belőle celeb? Majd ebből a tehénből is egy jól fizetett “sztár” lesz, mint a megannyi vv-és senkikből. Így kell ezt csinálni.
Már korábban láttam hasonló műsort, ott is voltak viták, veszekedések. Aki ilyen reality TV műsorba jelentkezik annak tisztában kell lennie körülbelül mi várhat rá. Egyébként módja volt Ritának nemet is mondani. Nem tette meg. Olyan borzasztó módon viselkedett az első perctől kezdve, hogy a fiú helyében már az esküvőn ott hagytam volna. Átnézett rajta, semmibe vette, mert nem jött a szikra, mire várt tulajdonképpen? A fiú valóban kis anyuci kedvence, de attól még kedves, valóban szeretetre vágyó fiatalember. Azért elmenni Párizsba, hogy megtudja kit választottak helyette a pszichológusok, nevetni kell. Megismerni nem akarta azt a szerencsétlent, két rendes szava nem volt hozzá, brrr.
Ez a nő nagyon jól tudta,amikor jelenkezett a müsorba hogy mi vár rá, senki nem tette a fejéhez a fegyvert ,hogy kötelező részt venni rajta!Simicskát idézve szokta mondani,hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni!Az hogy Hogy kitöltünk egy-két tesztet,azután pszichológiailag klappolunk egymáshoz az nem jelenti azt hogy a valós életben is müködni fog két ember között a kémia!Ez pont olyan ,amikor anno Molnár Anikó annyira pasizni akart azután elindult a “nagy ő cimű müsorban,pedig ott választék választhatott volna, bár férjet,feleséget nem ugy szoktunk választani,mint a vásárban a malacot,meg egy hónapra össze voltak zárva nem az anyakönyvezető előtt látták először egymást,még sem tudott választani,na erre mondják azt ,hogy ha valaki nem tud kölcsönös kompromisszumot hozni a másik irányában valamint tolerálni bizonyos dolgokat az megérdemli,hogy egyedül maradjon!62- évesen kimerem mondani,hogy egyéb iránt egy okos nő úgy át tudja az évek alatt saját képére formálni élete párját ,hogy az tulajdonképen azt észre sem veszi! Na persze nem ugy ahogy ez a nő teszi!Nincs a világn olyan pár kapcsolat,ahol ne kellene időt adni ahhoz ,hogy két ember össze csiszolódjon!
Ezt találtam:”…a házasság megkötését megelőző kötelező 30 napos időszak. Ez a várakozási idő az anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozattal veszi kezdetét. Azonban e határidő alól felmentést kaphatnak kivételes és indokolt esetben. Pl.: a menyasszony terhessége, külföldi munkavállalás, bármelyikük halállal fenyegető betegsége esetén.” Összefoglalva: ebben a műsorban kötött házasságok mind érvénytelenek, mert nem felelnek meg a feltételeknek, tehát nem kell elválni. Hozzáteszem, hogy én még egy részt sem láttam belőle, csak itt olvasom a neten az eseményeket. Engem az egész arra a másik műsorra emlékeztet, amikor a lantművész akart nősülni…. 😀
Sok fura műsort láttam már a különböző TV csatornákon, de ennyire bugyuta műsort még nem! Ez mire jó! Egy férfinek és nőnek meg kell ismernie egymást, mielőtt összekötik az életüket! Ez nevetséges, egyik esküvő sem komoly érzelmekre alapszík. Nyílván egyik pár sem fog együtt maradni.legfeljebb a shóó kedvéért amíg a műsor tart! Ez a baromság
egy fillér befektetést nem ér!
Cím helyesen Hülyeség első Hallásra!!!
Nagyon sajnálom a srácot,mert lehet hogy nem egy Adonis, de tele van jó indulattal, szeretet vággyal és akkor jön ez a hisztis feleség, hát az ilyentől minden pasi csak lehervad. Kár volt neki kimondani azt az igen,mind a ketten megkímélhették volna egymást egy ekkora blamától,mert ez égő mind a kettejüknek, de főleg ennek a hisztis Ritának, aki még maga sem tudja, hogy tulajdonképpen kit és mit akar.Csodállom, hogy a fiú még eddig is kibírta mellette, mert én pár nap után ott hagytam volna az tuti.
EGGYEZIK A VÉLEMÉNYÜNK!!
Mondjon bárki is bármit, nekem “bejön” Ritának a tokája! 🙂
ui.: Nem vagyok füll-orr-gégész 🙂
Hiszti hegyek, amit ez a nő levág!Ha igaz az amit állít, hogy első látásra el tudta dönteni, hogy egy méteren belül elviselhetetlen számára ez a pasi, akkor nyilvánvalóan nem kellett volna kimondania az igent és nem kellett volna elmenni az INGYEN Párizsi útra vele! Egyébként bemutatkozott országnak-világnak. Ha eddig nem volt férfi aki elvette volna, ezek után még annyi esélye sem maradt mint amennyi eddig volt! Isten óvjon meg minden férfit az ilyen nőtől!
Nem tudom mit képzel magáról ez a nő, nem is csoda, hogy még nem ment férjhez. Nekem szimpatikus a párja Ő próbált közeledni hozzá de mi az, hogy még táncolni sem volt hajlandó vele és az a lekezelő stílus ahogy ezt a szegény fiúra tette, Párizsba eljutni 1 csoda ott sem érdekelte semmi, volt magának hiába próbálta hívni meg vinni a fiú csak nyávogott meg húzodzkodott, semmi nem érdekelte, nem tudom mi lesz a vége de én a fiúnak lennék elválnék rögtön.